Egy érdekes hitel: a pályázattal kombinált
Indítsuk be a vállalkozás szekerét! Nem gyerekjáték, de jó pénzügyi tervvel, és ilyen forrásból nagyon megéri...

Ígértem korábban, hogy szerzek pár milliót.
Három nagyobb pénzeszsáknyi pályázat van most az elérhetőek között. A kisebbikre egy átlagos kisvállalkozó (mikro-vállalkozás, árbevétele kétszázmillió alatti, foglalkoztatottak száma legfeljebb kilenc fő) pályázhat, ez legalább egymillió, legfeljebb négymillió pályázati támogatás (vissza nem térítendő), további legalább egymilliónyi, de akár nyolcmilliós hitel (igen kedvező kamattal, forint alapon), és mindössze tíz százalék önrésszel kell rendelkeznie. (A nagyobb vállalkozások a két másik, jóval nagyobb zsákból kalapozhatnak, de erről később.)
Előre szólok, hogy vannak apróbetűs részek, és csillagozott* megjegyzések…, azonban – mint eddig is mindig – előre szólunk ezekről, megértetjük és elmagyarázzuk, illetve segítünk lehetőségeink szerint megoldást találni minden helyzetre. Kölcsönös bizalom, szoros együttműködés, alapos elemzés és mérlegelés után kivitelezhető pénzügyi terv, sikeres pályázat születik, ez biztos.
Nevezzük a kisebbik pályázatot mikro-kombinak. Azért mikro, mert kisvállalkozások pályázhatnak rá, azért kombi, mert a vissza nem térítendő támogatás mellett kötelező felvenni hitelt is. Tehát…
-
minimális önerő kell hozzá (10 %)
- igényelhető hitelösszeg a projekt értékének 60%-a, legalább egymillió, max. 8 millió
- pályázható vissza nem térítendő támogatás a projekt értékének 45%-a, legalább 1 millió, legfeljebb 4 millió forint.
Kötelezően kapcsolódik a három elem egymáshoz, de míg az önerőt több módon is meg lehet oldani, addig ez a fajta hitel nincs pályázott támogatás nélkül, és fordítva: csak az pályázhat, aki megfelel a hitelezés elvárásainak. Az elvárások hétköznapiak, mint pl. nem lehet adó- és köztartozása a cégnek, nem állhat felszámolás vagy csődeljárás alatt, nem negatív a saját tőkéje, nincs lejárt banki tartozása, városias településen történik a beruházás (tehát kis településen bejegyzett cég is indulhat, amennyiben a cél egy nagyobb városban megálmodott projekt megvalósítása, valamint fontos, hogy nem lehet megkezdett a projekt. A negyedik elem mi magunk vagyunk…
Bármit összerakhatsz, megvalósíthatsz belőle, feltéve, hogy az nem turisztikai attrakció, és nem szálláshely-fejlesztés (arra van más forrás). Lehet a cél új tárgyi eszköz beszerzése (legalább nettó 200.000,- Ft értékűek), hardver (legalább 30.000.- Ft-osak), szoftver, infrastrukturális és ingatlan beruházás, valamint ingatlan vásárlása. Míg el nem felejtem… lehet a pályázó tegnap alakult és bejegyzett, üzleti előzménnyel nem bíró, új vállalkozás is. Ez már érdekes…
Van benne egy „kötelező vállalás”: a projekt befejezését követő 2 üzleti év személyi jellegű ráfordításainak összege el kell érje az elnyert vissza nem térítendő támogatás összegének 50%-át. Ez egy minimálbér a közterheivel együtt két évre… Tehát játszva teljesíti egy sikeres vállalkozás.
A hitel kamata függ a fedezettől (természetesen – mint minden hitelnek, ennek is kell legyen fedezete, de az lehet akár a megvásárlandó ingatlan is), a vállalt futamidőtől, a vállalkozás gazdálkodásától, és a hitel céljától. A kiírás szerint a kamat mértéke 5-9% közötti kötelezően (nem is minden finanszírozó vállalja!, de a kiválasztásban szívesen segítünk). Futamidő 60-120 hónap. Kamatkedvezmény is elérhető, de a hitel is akár lejárat előtt visszafizethető. Mind a finanszírozó, mind a pályázó, és természetesen mi, pénzügyi tervezők és a pályázatot, üzleti terveket összeállítók törekszünk a biztonságra: a vállalkozás sikere, és egymás biztonságára.
A fedezet lehet bankgarancia, óvadék, belterületi ingatlan, magának a beruházásnak a tárgya (esetleg emellé készfizető kezesség kellhet).
Ez a konstrukció tíz százalék önerőt ír elő (ami lehet akár hitelből is), de utófinanszírozású, ami annyit jelent, hogy a vállalkozásnak (vagy külső forrásnak) meg kell előlegeznie a pályázati részt, amit utólag, megvalósuláskor a pályázat kiírója kifizet. Ha az előfinanszírozás nem megoldható, akkor vagy mégiscsak megoldjuk, vagy másik pályázat után nézünk, ahol előre finanszíroz a pályázati forrás (habár azoknál az önerő magasabb lehet). Előre meg lehet minden feltételt alaposan ismerni. Egy rövid telefonos, részletesebb email-es egyeztetés után személyes találkozón tudunk pontos információkat adni, kérdésekre alapos, profi választ adni, és a legjobb megoldásokat minden problémára megtalálni. Ha nem megy az egyik forrásból (de a vállalkozási ötlet jó, kivitelezhető, megéri elindítani), akkor találunk más forrást…
Tapasztalatunk alapján a teljes folyamat három-négy hét alatt lezajlik, segítünk minden részletében: online@Qeco.hu és +36 20 9629 300
Börcsök Sándor
független pénzügyi tervező
Módosítás: (2011. október 06. csütörtök, 01:24)











