Általában a nyugdíjasok jövedelemigénye kisebb, mint aktív éveik alatt, hiszen remélhetően nyugdíjas éveik alatt már nem kell hiteleket törleszteniük, illetve a gyermekeikről sem kell már aktívan gondoskodniuk. OECD-irányelv, hogy a nyugdíjba vonulást megelőző átlagjövedelem 70%-ának megfelelő havi juttatásra lesz szüksége a nyugdíjba vonulóknak. Valószínűleg ebből még tisztességes módon meg tudnak élni. Az EU ezt az irányelvet tekinti „megfelelő nyugdíjnak” - a gond csak az, hogy ezt a nagyságrendet az állami nyugdíjrendszer önmagában nem képes biztosítani. Az eltérést a „megfelelő nyugdíj” és a „tényleges nyugdíj” közt valamilyen más forrásból kellene fedezni a nyugdíjba vonulóknak.

A korfa alakjából képet kapunk arról, hogy egy társadalmon belül az egyes korcsoportok hogyan aránylanak egymáshoz. Alkalmas arra, hogy a jövőben várható változásokat modellezzük vele. A nyugdíj kérdés szempontjából azért tekinthető fontos eszköznek, mert remekül összehasonlítható általa a múlt század elején rögzített állapot a jelenkori helyzettel, és ezért jól látszik az is, hogy a „felosztó-kiróvó” rendszer miért komoly kihívás a jövőben.

Valaha a nyugdíjrendszer alapját arra az igen egyszerű elméletre építették, hogy a nagyszámú aktív munkaerő által befizetett kisebb nyugdíjjárulék is könnyen fedezi a kisebb számú nyugdíjas megélhetését. Mindez működött is a múlt század első feléig, hiszen a fiatalok 15-16 éves koruktól dolgoztak, az átlagéletkor az 50 évet sem érte el, a kis számú idősebb generáció számára pedig valóban tökéletesen elegendőnek bizonyultak a befizetések. Mára azonban megváltoztak az arányok és a mai korfa már teljesen eltérő képet mutat: kevesebb a fiatal és több az idős korú, ami már magában is problémákat okoz a rendszerben, és ezt még tovább nehezítik azok a társadalmi változások, amelyek a járulékfizetéseket és a nyugdíjba vonulások számát befolyásolják. A 2050-es évre prognosztizált korfa még elkeserítőbb képet sejtet nyugdíj szempontból, hiszen az arányok várhatóan olyan irányba tolódnak el, amely gyakorlatilag a jelenleg is nehezen működő rendszer teljes működésképtelenségét jelenti. Korfa 2050-re:

A magyar korfa sajátossága a „két csúcsos” felépítés: az első csúcs a Ratkó korszak, a második csúcs pedig a Ratkó unokák népességnövekedési hullámát jelzi (Ratkó Anna 1949 és 1953 népjóléti miniszter volt Magyarországon, a nevéhez fűződik az abortusztilalom és a gyermektelenségi adó bevezetése – mindkét intézkedést 1956-ban oldották fel). A probléma alapvetően annyi, hogy a második csúcsot nem követi egy harmadik csúcs, azaz a Ratkó unokák után nem következik még egy nagyobb népességnövekedési hullám. Ennek következtében először 2012-14 környékén (a Ratkó gyermekek nyugdíjba vonulásakor), majd azt követően 2035 körül jelentkezik látványosan a „sokkal több eltartott és jóval kevesebb eltartó” problémája.

Magyarországon 2010-ben családonként átlagosan alig 1,3 gyermekkel számolhattunk, míg a rendszerváltás előtt ugyanez a szám bőven 2 gyermek felett volt. Nyugdíj szempontból ez fontos, hiszen ha a fiatal nemzedék létszáma csökken, akkor ezzel együtt a jövőbeni járulékfizetők száma is jelentősen kevesebb lesz (nyugdíjas viszont több).

További problémák: a magyar sajátosságok miatt nagyon sokan egyáltalán nem, vagy csak minimális járulékot fizetnek az állami nyugdíjrendszerbe. A jelentős adó- és járulékterhek miatt – mely terhek kontinensünkön a legmagasabbk – jóval kevesebben vannak teljes munkabérükre bejelentve, gyakoriak a „zsebbe kapott” fizetések, jelentős a munkanélküliek száma és még többen vannak azok, akik az állam számára láthatatlan módon, a szürke – vagy akár fekete – gazdaságból szerzik jövedelmük jelentős részét. Ezekből a szürke illetve fekete jövedelmekből azonban nagyon kevesen (becslések szerint a jövedelmüket így szerzők 4-5%-a) tesz félre nyugdíjra. A „zsebbe kapott” bérek miatt kieső járulékok hiányként jelentkeznek a rendszerben (2008-ban több mint 1,2 millió munkavállaló volt minimálbérre bejelentve). Elméletben ezt lehetne a járulékok növelésével pótolni, ezzel azonban még komolyabb terheket raknának a jelenleg becsülettel járulékot fizetők nyakába, ami hosszabb távon gyakorlatilag további rétegeket kergetne a szürke gazdaságba. A térség országaira nézve míg Bulgáriában a bruttó fizetések 90%-a, Szlovákiában pedig 78%-a kerül a munkavállalóhoz, addig Magyarországon ez a szám alig valamivel több, mint 62%, ezen már nem lehet növelni. A szuperbruttó oldaláról nézve (a munkabérek munkaadói oldalán jelentkező terhekkel együtt) a magyarországi nettó fizetés a teljes bérköltség mindössze 48,4%-a, de adókedvezmény nélkül alig több, mint a bruttó-bruttó harmada (!).

Korábbi cikkemben leírtam, és nyugdíjszámító oldalak linkjeivel alátámasztottam, hogy bizonyos jövedelem szintekhez mekkora nyugdíj várható a jövőben. Ne feledjük azonban, hogy a nyugdíjplafon is létezik, tehát hiába van valaki magas (kérdés, hogy mi a "magas") nyugdíjra bejelentve, nem lesz magasabb a nyugdíja a plafonnál.

Marad tehát az egyéni nyugdíj tervezése, mely tervbe belefér az is, hogy valaki - kellő mértékű (elég magas összegű, vagy kisebb összegek sorozatát elég hosszú ideig befektető) nyugdíj-jellegű alapot teremtsen magának. Ha elég fiatalon kezdünk ennek (30-40 évesen még tűrhető, 20-30 évesen pedig egészen szerény összegekből), akkor egészen pontosan tervezhetjük a nyugdíjunkat, akár a hivatalos nyugdíjkorhatárnál jóval hamarabb!