Érett felnőttek, középkorú párok, gyermekeiket már „elengedő” házastársak pénzügyei
Ez az életszakasz már a „konszolidáció” életszakasza, általában 40 fölött kezdődik, és hatvanegynéhány éves korig tart. Téves az a gondolat, hogy ekkor már lassul az ember, vagy „öreg” lenne! Általában (fejlettebb pénzügyi kultúrájú országokban és anyagilag jól szituált hazai családoknál) ekkorra már a hiteleiket teljesen, vagy nagyrészt visszafizették, gyermekeik kijárták az iskolákat. Saját nyugdíjaikra, vagy annak kiegészítésére azonban még, sőt ekkor csak igazán szükséges félretenni. Akik eddig nem kezdték el a nyugdíj-előtakarékosságot, azoknak ezen életszakasz elején, tehát negyvenes éveik legelején ezt haladéktalanul meg kell kezdeni. Ez különösen a hazai vállalkozói rétegre, és leginkább a minimálbérre bejelentett (és emellett „zsebbe kapó”) keresőknek létérdekük. Minél hosszabb időtartam szól a megtakarításokról, annál kisebb rendszeres összegek elegendőek egy tisztességes tőkejövedelem előteremtéséhez. Még bátran fektethetnek részvényekbe, minél több idejük van a befektetésre, annál bátrabban, de az életszakasz közepén, különösen a vége felé már jobb, ha mérsékelt a kockázatvállalási hajlandóság (vagy legyenek igen rugalmasak az időtartam tekintetében).

Ekkor már magasabb jövedelem, növekvő megtakarítási lehetőségek jellemzik a korosztályt. Tele vannak szakmai sikerekkel, az önmegvalósítás érzése jellemzi őket. Anyagi céljaik, költekezésük iránya sokrétű. Önállósult, vagy az önállósodás útjára lépő gyermekeiket támogatják, és a saját kedvteléseikre is költenek. Sokan ilyenkor kezdenek igazán kiteljesedni, a világban szétnézni. Jellemzően sokat, de legalábbis rendszeresen utaznak. Esedékes lehet náluk lakáscsere, vagy a meglévő ingatlan átalakítása, felújítása, esetleg nyaralót vásárolnak valahol, ahol szívesen töltenek el időt. Álmokat is valóra válthatnak ekkor, mely sokszor egy hajóban, vagy motorban, vagy különleges autóban nyilvánul meg.
Pénzügyi tervezői szempontból ekkor fontos lehet a befektetések sokszínűsége, az életszakaszra jellemző finanszírozási célok tervezése, a befektetések egy részének lekötése, vagyonkezelési, befektetési tanácsadás. Vállalkozóknál a saját vállalkozás „mókuskerék” hatásának menedzselése, e hatás kiküszöbölése, a körből kivezető utak megtervezése, segítése. Időszerű lehet a vállalati előgondoskodás, a vagyonbiztosítások, az adó-optimalizálás, és lassan lehet gondolni a hagyatéktervezésre is. Azoknál, akik saját cégben dolgoznak, vagy partnerként résztulajdonosai társas vállalkozásoknak, náluk a menedzserbiztosítások, a szakmai és öröklési szempontok anyagi vetülete is fontosak lehetnek. Saját hagyatéktervezésük mellett sajnos ebben az életszakaszban lehetnek ők maguk örökösei idősebb rokonaiknak, mely szintén – előre nehezen tervezhető – pénzügyi tervezői feladatokat jelent. Ekkor szerepük lehet idősebb rokonaik támogatásában, gondozásában. Vagyonmérleg, költségvetés testre szabása, korábbitól eltérő cash-flow, tartásdíj, illetve kockázati életbiztosítások, egészségbiztosítások optimalizálása, és ezek változatai színezhetik a pénzügyi tervet.
Néha előfordulhat, hogy a házastárs elvesztése, vagy válás kapcsán új családot alapítanak, de legalábbis vagyonközösségre léphetnek egy új élettárssal, vagy akár új gyermek, esetleg örökbefogadott gyermek kerülhet a családba. Ennek családjogi, örökösödési, és anyagi szempontból lehet kihatása a pénzügyi tervre.
Minden helyzetben lehet a pluszokból többet kihozni, és minden mínusz, illetve kockázat faragható, eltüntethető.
Pénzügyi tervezés kérdése.
Módosítás: (2011. szeptember 21. szerda, 23:13)