DEVIZA HITEL (kölcsön) jogi tanácsadás
Mottó: „Fortes fortuna adjuvat” vagyis „Aki mer, az nyer”.
A legnagyobb pénzügyi probléma ma a deviza hitel, amelyek az elnevezése is megtévesztő, és melyhez egy alapvető fogalomelhatárolás szükséges, ugyanis mint a legtöbb hitel esetében itt is kölcsönszerződésekről beszélünk.
A hitelszerződés és a kölcsönszerződés alapvető elhatárolását a Ptk. 522.§ és 523. §-a tartalmazza. Az alapvető különbség, hogy míg a hitelnél egy keretösszeget tart rendelkezésre a bank és ebbe még „senki nem halt bele”, addig a kölcsönszerződés esetében a pénzösszeget a pénzintézet rendelkezésre kell bocsássa.
A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 210/A. §-a határozza meg a deviza-alapú szerződést, amely a fogyasztóval devizában nyilvántartott, vagy nyújtott és forintban törlesztett szerződés. Itt kell felhívnunk a kedves ügyfeleink figyelmét arra, hogy sok esetben forint alapú, de devizában nyilvántartott kölcsönről beszélünk.
A kölcsön felvételénél a gazdasági válság óta a legjelentősebb probléma a kamat, de még inkább az árfolyam változása következtében a törlesztőrészletek jelentős növekedése, amely sok esetben megnehezíti, vagy szinte lehetetlenné tette és teszi az adós helyzetét.
Amennyiben Ön is hasonló gondokkal küzd, akkor az alábbiakat TEGYE:
fizesse a törlesztő-részlet legalább a jelentős megnövekedés előtti összegét,
ne várja meg, amíg fizetési meghagyásos eljárás vagy a végrehajtási eljárás megkezdődik Ön ellen,
rögtön forduljon ügyvédhez.
A Kölcsönszerződések banktól függően egyediek, ezért nehezen meghatározhatóak, ezenkívül csoportosíthatóak a problémakörök, ezért ez mindenképpen a szerződések egyedi megvizsgálását kell hogy jelentse.
Első ízben a felek szerződéses akaratának megfelelő álláspontot kell kialakítani, és egyeztetést kezdeményezni a bankkal. Amennyiben ez nem vezetne eredményre, abban az esetben peres eljárás az egyedüli megoldás, azonban senkinek nem érdeke, hogy a magyar bankrendszer bármilyen szempontból meginogjon, de mindenkinek érdeke, hogy olyan megoldás szülessen, amely a hiteleseknek és a banknak is kedvező. Még ha rövid távon úgy is tűnik, hogy veszteséget hoz a bankoknak, ezért hangsúlyozom, hogy nem a bankrendszer bedöntése a cél, hanem a felek szerződéskötéskori akaratának az érvényesülése, megtévesztés nélkül.
Amennyiben az Ön ügye már végrehajtási eljárási szakaszban van, akkor is van megoldás! Ebben az esetben csakis személyes konzultáció alkalmával tudunk bővebb információval szolgálni.
Ha Ön még nem kötött kölcsönszerződést, de szeretne lakásvásárlás céljából egy pénzügyi intézménnyel kölcsön vagy lízing szerződést kötni, jogi tanácsadásra forduljon hozzánk, mi megvizsgáljuk a bank által kínált szerződést, és megmondjuk, hogy Önnek mire kell figyelnie.
A jogi tanácsadásról és a deviza kölcsönszerződésekkel kapcsolatos kérdéseiről a pénzügyi tanácsadás során tudunk Önnek bővebb felvilágosítást adni.