Rendszeres megtakarítások sok félék elérhetőek. Előző írásunkban arról meséltünk, hogy ha már van tőkénk, legalább 10.000,- €, azaz hárommillió forint, akkor ahhoz milyen befektetési eszközöket találhatunk, és befektetésünk hogyan növekedhet biztonságban, és / vagy miként termelhet nekünk tőkejövedelmet.
Mindenkinek szüksége volna megtakarítási számlára! Napi 1.000,- Ft (naponta mindössze ezer forint!) bámulatos eredményekre képes. A napi ezer forint azt jelenti, hogy havonta 30.000,- Ft, azaz kb. 100,- € megtakarítást képzünk, és teszünk félre. (Ha valaki nem tudja elképzelni, hogy ennyit félre tud tenni, annak segítünk a háztartási költségvetést átszámolni, hogy megtaláljunk benne ennyit.) (Tulajdonképpen a lakástakarék is egy megtakarítási számla, ott egy kicsit az állam beleszól némi állami támogatással, cserében igen szigorú feltételeknek kell megfeleltetnünk a megtakarításunkat – főleg a célját illetően. Bizonyos élethelyzetekben megoldás lehet, bővebben személyesen, mert az LTP-knek is vannak kockázatai.)
Korábban írtunk már arról az egyszerű befektetési képletről, miszerint VAGYON = IDŐ x PÉNZ
Ez a képlet két szorzandóból áll. Eredményük, a VAGYON akkor lesz nagy, ha legalább az egyik szorzandó nagy. Vagyis, azok számára, akiknek még nincs vagyona, de szeretnék, hogy legyen, azt tudjuk javasolni, hogy az időt szánják rá türelmesen… Megéri!
Aki az időt képes rászánni a pénz működtetésére, az bátran választhat menedzselt részvényalapokat, hiszen azok kockázatai inkább rövid távon érezhetőek, tíz évet meghaladó időtávon – a jobb, menedzselt részvényalapok – már bőven képesek megtermelni éves átlagban 10%-ot elérő, vagy ezt meghaladó nyereséget. Ezer €urónyi indulótőke, és napi ezer forint (havonta 100,- €, a gyakorlatban félévente 600 € vagy negyedévente 300,- €) csodákra képes, a napi ezres mellett “csak” az időt kell rászánni. Ilyen megtakarítás a 10. év után már 30.000,- €urót meghaladó vagyonná nő (bűvös tízmillió forint!), a 17-ik évre eléri a 63-70 ezer € nagyságot. Ekkortól havonta 400-500 € nyugdíj-jellegű tőkejövedelmet tudunk belőle kivenni (a tőke csökkentése nélkül), vagy félévente 3.000,- €urót meghaladó összegben költhetjük valamilyen hobby, utazás, vagy akár a gyermekek tanulmányainak finanszírozására. Ki is vehetünk ekkor már belőle, hozzá is tehetünk még, vagy akár pihentethetjük és dolgoztathatjuk is, hiszen ekkor már van vagyonunk, ami pont úgy működik, mint előző cikkünkben, az egyösszegű befektetés esetén.
A számok még egyszer:
1.000,- (ezer) €uró elindul, és mellé napi ezer forintnyit (a gyakorlatban két-három havonta 200-300 €urót) hozzáteszünk. (Ez az összeg, napi ezer forint bármelyik családi költségvetésből kiszorítható, de tudunk is segíteni átszámolni, megspórolni.) A 4-ik évre 10.000,- € vagyonunk van (ekkor még kár lenne hozzányúlni), a 11-ik évben átlépjük a 30.000,- €urót, azaz a bűvös tízmillió forintos vagyont. Ekkor – ha másra kellenek a napi ezresek esetleg – pihentethetjük is a megtakarítást, már képes önállóan “dolgozni”. Ha teszegetünk mellé a továbbiakban is, akkor a 15. évben az 50.000,- €urót játszva átlépjük, és a 17. év végére ott vár ránk az a 63-70 ezer €urós vagyon, aminek a tőkejövedelméből ketten eléldegélhetnek. Szerényen, de meglesznek ekkora tőke által megtermelt tőkejövedelemből. Türelem és következetesség kérdése, de leginkább alapos tervezés, a befektetési eszközök életcélokhoz alakítása a kulcsa a kiszámíthatóságnak. (Ez mind alapos elemzést, tervezést, és testreszabást igényel!)
Minden változtatás pozitív irányban hozzátesz a vagyonhoz. Az is, ha indulásnál nagyobb tőkével kezdünk, az is, ha néha többet teszünk rá, mint amit elterveztünk, és természetesen akkor is nagyobb tőkénk lesz, ha hosszabb ideig rakosgatjuk a megtakarításokat egymás mellé. Ez a része szinte tiszta matematika (az a minimális kockázat, ami mégis megvan szinte minden befektetésben, az pedig kezelhető ügyesen, vagy ilyen időtávon eltörpül). Az öröm, amit egy meglévő, saját magunk által összerakosgatott vagyon, és annak tőkejövedelme jelent … felbecsülhetetlen.
Hab a tortán, ha az egyösszegű befektetés és a szakaszos felépítésű megtakarítási számla kiegészítik egymást. Ugyanígy, mint fent, napi ezer forint megtakarítása úgy, hogy a futamidő elején 1.000,- € helyett 10.000,- € indulhat el kezdőtőkeként lerövidíti a kb. 70.000,- €urós vagyon összehozását 17 évről 12-13 évre (vagy a 17. évben 63-70 ezer €uró helyett 100.000,- €urót meghaladó vagyonnal számolhatunk. Ugyanez a helyzet akkor, ha szintén 1.000,- euró induló mellé napi 1.000,- Ft helyett kétezret rakosgatunk (másfél lakáskassza helyett három LTP összegét). Számoljunk együtt. Mindentől függetlenül.