Érdekes feladatot kaptam egy három (lassan négy) generációs családtól. Még csak az elején tartok, de a teendők sora igen motiváló. Ugyanakkor a különböző élethelyzetek és célok, a kezelendő kockázatok és a lehetőségek különlegesek, mégis mindennaposak, ezért megosztom. Sokan rá fognak ismerni saját élethelyzetükre ezekből. (A neveken kívül, a történeteket és élethelyzeteket picit megváltoztattam.)
Nagyapa jól keresett régen, így szép nyugdíjat kap – hej, azok a régi szép idők, amikor még valóban a korábbi munka alapján ítélték meg a nyugdíjakat! – Nyolcvanadik születésnapja közelében az unokákról szeretne gondoskodni, egyrészt egy-egy nagyobb összegű megtakarítás átadásával, másrészt a nyugdíjából rendszeresen hozzátéve az unokák megtakarításaihoz. Szeretné, ha nem élnék föl azonnal a pénzt, hanem egy kis szakmai segítséget kapnának a fiatalok tőlem, a független pénzügyi tervezőtől abban, hogy a félretett pénz jó helyre kerüljön, biztonságban legyen, nyereséget termeljen, lehessen mellé rakosgatni még a jövőben, ugyanakkor legyen meg az a lehetőség is, hogy ha valakinek szüksége van rá, akkor kivehesse veszteség nélkül az egészet, vagy annak egy részét.
Öt unoka van, akikről gondoskodnunk kell a jövőben, ráadásul egyikük még pár évig kiskorú…
Vannak, és lesznek is később,
A kiskorú unoka esetén gondolkodtam egy darabig egy nagyon alacsony THM-mel ketyegő, jól tervezhető, és rugalmassá tehető unit-linked biztosításon (különösen annak jogi státusza miatt), de két ok miatt döntöttünk a családdal másképp. Egyik a a rugalmatlan – és adott esetben költséges visszavásárlási táblázattal megvert – felmondási, visszavásárlási feltétel, a másik pedig sajnos nagyon őszintén az, hogy teljes a pénzügyi, gazdasági káosz jelenleg az országban, amihez a jogi bizonytalanság még rátesz egy lapáttal… Ugyanezért esett ki a lakástakarék, amit még azzal a ténnyel is megvertek, hogy nem lehet belőle másra, csak és kizárólag lakáscélra, hazai lakáscélra költeni, minden más esetben nagyon veszteséges megoldás, ráadásul rugalmatlan is. És ennél is ott van a jogbizonytalanság…
A 23 éves Adorján esetében a cél az azonnali diákhitel-kiváltás, egy másik, kisebb összegű kölcsön rendezése, és viszonylag rövid időn belül önálló élet kezdése külföldön.
Bendegúz esetében – aki 21 éves – részben egy régi álom valóra váltása lett a cél (egy hangszer, amivel bevételt tud termelni, feltételezhetően külföldön), de egy napi ezer forintos – azaz havi 100,- €urós megtakarítási számlára, ő is nyitott lett, akár segít benne nagyapa, akár neki kell azt összespórolni. Lesz időszak, amikor a kitűzött spórolásnál többet, akár sokkal többet, és lesz olyan is, amikor esetleg semennyit nem fog tudni félretenni.
Cecil 20 éves hölgy, Dani, az ikertestvére pedig egy nagyreményű fiatalember, mindketten tele ambíciókkal, kitűnő egyetemi tanulmányaik mellett már dolgozni is szoktak. Nagyapjuk hozzájárulását az életkezdéshez nagyon köszönik, szeretnék megtartani azt, és ki is egészítenék rendszeresen. Négy-öt év múlva a tőke harmadához, esetleg feléhez hozzá szeretnének majd férni, de az is előfordulhat, hogy a megnövekedett tőke jövedelme is elég lesz az akkori életvitelük finanszírozásához.
Enikő még kislány, gyönyörű kis hölgy, neki még a nagykorúsághoz is több, mint fél évtized kell. Egyelőre örül az életnek, jól tanul, sportol és zenél is. Kitűnő kérdéseket kaptam tőle, a legérdeklődőbb volt a testvérek közül. Érdekelte a jelene is, de a jövője még jobban! Az ő esetében közjegyzőre is szükség volt, mert a saját nevén befektetést bajos lett volna elindítani (nála egy olcsó de hatékony UL még talán megoldás lehetett volna, ha nem lenne ilyen kesze-kusza az ország gazdaságilag és jogilag…). Közjegyző is lett, egy régi kedves barátomhoz vittem, akivel már két évtizede készíttetem a közjegyzői papírokat, ha szükség van rá. Gyors, precíz, és mindig kellemes pár szót váltani vele.
Adorján egyértelműen mínuszok nélkül folytathatja majd az életét, és a sok egyeztetés, beszélgetés alatt egyre nyitottabb és elszántabb lett arra, hogy ő is legalább napi ezer forintot félre tudjon rakni. A hitelei rendezését követőek egy havi 100,- €urós megtakarítást el is indítunk. Ebből lehetne majd akár nyugdíjalapja is, hiszen 19-21 év alatt körülbelül 100.000,- €urós vagyont tudnánk napi ezer forintokból (havi 100,- €urók sorozatából) összerakni. Attól függően, hogy mikortól kezdi a tőkejövedelmet “megcsapolni” belőle az ember, egy ilyen tőkéből havonta 900,- és 1500,- € közötti tőkejövedelem megtermelhető (utóbbi esetben 3-5 évig nem tett hozzá az addig fölhalmozott vagyonhoz, de nem is vett ki belőle).
Bendegúznak segítek európai nagyvárosokba utcazenészként kvalifikációt szerezni, és megfogadta, hogy keresetének egyharmadát hosszú távra, másik egyharmadát pedig rövid távra teszi félre. Ha legalább Adorján 100,- €urójához hasonlóan ő is félretesz ennyit, akkor az elérhető célok is hasonlóak lehetnek, de ha napi 2.000,- Ft (Kétezer forint naponta) megoldható, akkor az egész élete megváltozik, hiszen az első lakás, a gyermekei tanulmányai, egy komoly hobby, és majd a saját nyugdíjalapja is finanszírozható lesz. Soha nem kell majd hitelekhez nyúlnia.
Ugyanez igaz az ikrekre. Legszerencsésebb helyzetben azonba Enikő, a kicsilány van. Nem csak azért, mert néhány évig hozzá sem fog nyúlni a pénzhez, hanem azért is, mert ideje rengeteg van.
Háztartási gazdaságtanban, és befektetési tanácsadásban egyszerű alaptétel, miszerint
VAGYON = PÉNZ x IDŐ
Nagyon komoly vagyon képződik akkor, ha a két szorzandó közül legalább az egyik nagy szám (sokat tud valaki félretenni rendszeresen, vagy sokáig képes kisebb összegeket). Enikő esetében egy szerény millió forint máris elindul, és emellé fog érkezni évekig havonta 100,- € legalább. Körülbelül 9-11 évig nem kell hozzányúlnia a megtakarításaihoz, és akkor is csak egy részéhez, vagy legfeljebb a megtakarításai által megtermelt tőkejövedelemhez, jobb esetben annak csak egy részéhez.
Ha időd van (értsd: elég fiatal vagy, de legalábbis türelmes), akkor elég lesz napi ezer forint a kalapba. Ha viszonylag rövid idő alatt szeretnél komoly tőkét felépíteni, akkor kezdőtőke kell, jobb esetben rendszeres megtakarítások az induló befektetésed mellé.
A “kalap”, a megtakarítás kereteinek megrajzolásához pedig javaslom egy független pénzügyi tervező (vagy akár több ilyet megkeresve egyikük) kiválasztását.